✈ Paris Is My Happiness

Kedves Olvasók!

Szeretném megköszönni, hogy nem kellett csalódnom bennetek és becsületesen írtatok. (:

A figyelmetekbe ajánlom a Google Fordítót, aki véletlenül nem tud franciául, ugyanis szükség lesz rá a rész során egypárszor. Aki tud angolul, akkor az franciáról angolra fordítson, mert így értelmesen lefordítja, magyarul csak össze-vissza halandzsál.

Szeretnék egy hírrel szolgálni. Új blogot fogok nyitni, amely az alábbi linken lesz elérhető:
http://bieber-and-hollywood.blogspot.hu/
Még mindig átalakítás alatt áll, és több információval fogok szolgálni később. :)

Most egyenlőre ennyit szeretnék mondani, remélem semmi sem ment ki a fejemből. :)

Óóó. És mielőtt elfelejtem, a Harrys rész nektek nem tudom mennyire tetszett, de nekem nem a kedvencem, így valamit még kihozok belőle. A mai rész kissé túl hosszúra sikerült, de remélem nem bánjátok.
#kisses #hugs

~ Jessica

- Je pourrais arracher tous vos vêtements - súgta oda nekem Justin, de pontosan tudtam, hogy mit jelent. 5 éves korom óta tanulom a franciát, megértettem. Teljes mértékben.

- Je peux vous donner mes chaussettes. - válaszoltam nevetve, miután Justin csak lefagyva bámult maga elé, Nick meg már majdnem megfulladt a nevetése visszatartásától. Egyszer csak kiszakadt belőle.

- Bocs haver, de ezt nagyon benézted.- röhögött megállás nélkül Nick.

- Nincs mit szégyellnem, csak az igazat mondtam. - nézett rám végig, mikor befejezte a mondatot, rámkacsintott. Valószínűleg rákvörösre pirultam.
- Van valami iható dolog a buszon? - tettem fel a már kb. fél órája tartogatott kérdésemet.
- Megyek segítek. - mondta Justin, közben feltápászkodott és elindult a busz elejébe, én követtem.
- Mit kérsz? - kérdezte, miután kinyitotta a minihűtő ajtaját. - Egyél is valamit. Régen ettél, nem akarom, hogy rosszul légy. Szereted a melegszendvicset? Azt tudok csinálni. Sonkás-sajtosat, addig tessék. Szereted a - nézett körbe a hűtőbe, mit sem törődve azzal, hogy én még egy szót sem szóltam - tejet?! - kérdezte magától is meglepetten. - Bocsi, úgy látszik most csak tej van.
- Oké. Végül is az is valami. - mondtam, majd kikaptam a kezéből a dobozt és pohárba akartam tölteni. - Hol van pohár?
- Bele kell innod. - elhúztam a szám, ő nevetett, miközben a szendvics alapanyagait pakolta ki a kb. 1 m rövid "konyhapultra". - Nincs kinyitva, ami azt jelenti senki sem kente össze a bacilusos szájával. - gúnyolódott, de vicces volt, így nevettem rajta.
- Nem azért vágtam ilyen arcot. - mosolyogtam. - Általában mindig leiszom magam tejjel, szóval nem a kedvencem. Amúgy nem vagyok éhes.
- Az jó dolog,  viszont enned kell. 6 órája nem ettél semmit és ez így nem jó. Reggelid sem volt valami bőséges, szóval csinálok neked szendvicset és nincs apelláta. - hogy komolyabb hatást keltsen, felhúzott szemöldökkel és mutogató ujjal legyezve magyarázott. Eszek maximum egyet, nem akarom megbántani.
- Jó. - mondtam, belekortyoltam a tejbe, aztán meg is történt a baleset. - Basszus. - nyögtem ki hirtelen. - Ezt nem hiszem el! Neee. - nyüszögtem és toporzékoltam, miközben a pólómat néztem, Justin pedig túlságosan is kinevetett. - Ez így nem vicces. Mit csináljak vele?

- Vedd le, aztán ki lesz mosva. Si vous ne pouvez pas le faire, je peux vous aider. - mondta Justin.
- Vous savez que je ne suis pas timide. Je veux juste dire que je ne marche torse nu.
- Már láttalak fehérneműben. - szembesített a tényekkel. Én is tisztán emlékszem még.
- Ce n'est pas grave. Ha már Franciaországban vagyunk és beszéljük a nyelvet. - adtam magyarázatot a francia válaszomra.
- Nem csak Franciaországba, hanem már Párizsban is vagyunk. - nézett ki a busz ablakán, majd levette a felsőjét. - Vedd fel ezt. - adta át fekete trikóját.
- De... - kezdtem bele.
- Csak vedd fel, így megfázol.
- Mert te nem fogsz félmeztelenül.
- Én kibírom, de te így is rekedt vagy. - ebben igaza volt.
- Inkább legyen a táncos rekedt, mint az énekes. Van kabátom, majd összehúzom.
- Reménytelen eset vagy. - rázta meg a fejét. - Ha már itt vagyunk, akkor inkább ezeket visszapakolom, aztán ha bepakoltunk a hotelbe keresünk egy jó helyet. Már kilyukadok az éhségtől. - mondta és elkezdte visszapakolni az összes előkotort dolgot a hűtőből.


A buszból kipakolás egyáltalán nem ment simán, a paparazzik és a rajongók is már a bejáratnál gyülekeztek. Nem is kis tömeg volt. Lehettek a jobb oldalon is és a bal oldalon is 50-en 50-en. Ha néhányszor figyeltem volna matekon, akkor most tudnék egy idevágó egyenletet a Justinra várakozó tömeg kiszámítására, de csalódnotok kell. Majd bepótlom.
A lesifotósok teljesen kikészítették Justint, Scooter meg is tiltotta, hogy elhagyja a szállodát. Mindenki más szerte széledt, de neki maradnia kellett. Azért van árnyoldala is a fényes hírnévnek. Itt maradtam vele, hogy ne legyen egyedül, jobb kedve lett, aztán később nekem is.

~ Justin

- Jess. Segítenél? A nő a vonal másik végén nem ért angolul én meg nem tudok franciául pizzát rendelni. Ezek szerint.
- Milyet? - kérdezte és kivette a kezemből a telefont.
- Hawaii. - válaszoltam és kíváncsian vártam a végeredményt. Valójában egy szót sem értettem, hogy mit beszélnek, de Jess elég hirtelen lerakta és a hotel címét sem mondta, így valószínű neki sem jött össze.
- Ezek szerint a nő vagy kínai vagy kezdő vagy nagyon rossz a francia kiejtésünk. - nevetett kínosan. - Egyéb ötlet élelemszerzésre?
- Nem akarsz Párizsban ruhákat vásárolgatni? - kérdeztem, mivel egy egész jó ötletem támad egészen estig.
- Majd szeretnék, de ez most hogy jön ide? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Csinálsz valamit este?
- Nem, de miért kérdezed ezeket?
- Időben meg fogod tudni. - csupán csak ennyit adtam neki válasznak. - Öltözz át, vegyél sötét ruhákat és hozz magaddal sapkát és napszemüveget. Amennyire ez lehetséges.
- Mi? - értetlenkedett.
- Csak csináld, ha kész vagy, megtudod. Nincs olyan hideg kint, de este az lesz. Na, menj. - hadartam, ő pedig értetlenül teljesítette kérésem.

5 perc alatt kész voltam, így átmentem a szomszéd szobába Jess-hez. Ő viszont sehol sem volt még. Ott guggolt a bőröndje mellett, ami teljesen szét volt túrva.
- Nem csalódtam. - tört ki belőlem a nevetés. - Hoztál egyáltalán valami feketét?
- Egy sapit, ugyanaz a fekete cipő, ami ma rajtam volt. - lenézett. - van és egy ilyen dzseki és egy ujjatlan.
- Ez tényleg egy jó történet tesó. - utaltam a felsőjén lévő feliratra. - Bár ezt nem veheted fel, mert ennyire jó idő nincs.
- Nem lesz semmi bajom Justin, befejeznéd ezt? Kicsit zavaró. - teremtett le.
- Ha megfázol ugyanott vagyunk, mint London előtt. - szembesítettem a ténnyel, viszont tényleg nem akarom, hogy kicsit is megfázzon.
- Ha akarod, hogy bujkáljunk, akkor nincs más. - fordult hátra hozzám, miközben komolyan rám nézett. Szóval rájött, de az esti programról nincs fogalma, az biztos. - Csak nem beletrafáltam?
- De, csak akkor inkább nem bujkálunk. - néztem vissza rá ugyanúgy, mint ő az előbb rám.
- Akkor menj ki, veszek fel valami mást.

Bő 7 percig vártam rá, de sehol sem volt. Párszor be is kopogtam hozzá, de a válasz csak annyi volt, hogy "Mindjárt". Végül amikor már készültem benyitni hozzá, megelőzött és megállt előttem. Ugyan abban a szerelésben, amit először kinézett magának.
- Mi tartott ennyi ideig? - kérdeztem türelmetlenül kicsit, de megértheti. Elég sokat vártam rá.
- Ne haragudj. - nézett rám bociszemekkel ma már másodszorra.
- Én nem teszem. - mosolyogtam rá őszintén.
- A bevásárlóközpont innen nagyjából 30 perc tömegközlekedéssel, gyalog másfél óra, de ha a szép oldalát nézzük, láthatod bőven a várost.
- Ha a szép oldalát nézzük, akkor rajongók ezrei támadhatnak le az utcán. A buszon, a metrón, a villamoson, vagy a vonaton pedig lehet csak 3-4. -
- Ne légy benne olyan biztos.
- Miért? - érdeklődött, amikor már a liftben vártuk, hogy az ajtó a földszinten ismét kinyílódjon.
- Múltkor vonattal utaztam Torontóból Stratfordba és kb 100-an rohantak le csak a vonaton. A minden egyes megállónál álló paparazzikat még nem is mondtam. Ráadásul amikor megérkeztem Stratfordba, gyalogolnom kellett egészen a nagyszüleimék házáig, mert nem tudtak kijönni elém a tömegtől. És még én is azt mondom, hogy ez egyáltalán nem normális dolog.
- Hogy bírod ezt az egész felhajtást? - mondta hangjából pedig együttérzés hallatszott.
- Nem könnyű, de még élek és van miért harcolnom, ez engem bőven kielégít. - válaszoltam a lehető legőszintébben.

A halig csend volt, utána hirtelen izgatottan Jess megszólalt, hogy ő szeretne egy aranyos párizsi csipkés ruhát venni. Én beleegyeztem, azzal a feltétellel, hogy veszünk nekem is egy-két pár új Supra cipőt. Igazából nekem semmi kedvem vásárolni, de mivel megígértem neki, hogy elviszem és lelkes is lett, szóval nem mondom le. Ráadásul Párizsban vagyunk, a város szép... Este. Az Eiffel torony szép. Akkor ezt a dolgot hagyjuk. Az Eiffel torony tényleg szép, a francia lányok is szépek, a rajongóim is gyönyörűek, a többiről nem szeretnék beszélni.

Egy rövid veszekedés után úgy döntöttünk, gyalogolni fogunk, a város eldugottabb részein. Szerencsére senki sem ismert meg minket. Szeretem a rajongóimat, de kell szabad levegő nekem is.
- Ez hogy tetszik? - kértem ki Jessica véleményét, aki egy másik felsőről.
- Justin ez ugyan olyan, mint az előző. - válaszolt unottan és mély levegővétel után lassan fújt egyet.
- Tök más. - bizonygattam neki a valóságot. - Mit szólsz ahhoz a cipőhöz? Az nem tetszik.
- Minden üzletben ugyan azt eljátszod. Ez nem tetszik, mert ezen van egy piros csík, nem tetszik a piros felirat, ez a bolt szörnyű, hiba volt bejönni. Egyéb? - felhúzott szemöldökkel figyelte következő léptem.
- Csak annyi, hogy majd át kéne öltöznöd, de nincs időnk visszamenni a hotelbe.
- Miért, megyünk valahova? - izgatottan tette fel a kérdést, miközben száját is mosolyra húzta.
- Nem tudom. - mosolyogtam vissza rá. Még nem akartam elmondani neki a meglepetésemet, amivel a szülinapjára készültem, ajándékot nem is néztem. Elfelejtettem. Igyekeznem kéne. - Vedd meg azt a csipkés ruhát, amit két üzlettel ezelőtt néztünk. - tanácsoltam neki. Tökéletes lenne ma estére.
- Lusta vagyok. - nyavalygott.
- Pedig tökéletes lenne ma estére. - csúszott ki a számon. - Elkísérlek félútig, nekem még valahova be kell néznem, de kifizetem a ruhát, itt a kártyám...
- Megveszem egyedül. Nem kell kifizetned. - mosolygott. - Hol találkozunk?
- Maradj a pénztár közelében, sietek.

~ Jessica

Fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy Justin vajon mit tervez ma estére, miért kell a ruha és miért vagyok ilyen izgatott. Gyorsan fizettem és rohantam is volna de megelőzött.
- Mondtam, hogy várj meg. - nevetett.
- Miért sietünk ennyire? - kíváncsiskodtam tovább.
- Majd megtudod, tetszeni fog. Kocsiban átöltözöl, oké? Csak most szedd a lábad, mert kiszúrtak.

A parkolóházban vett fel minket Kenny és amíg ők kint vártak, én a sötétített ablak mögött vettem át a ruhámat és a cipőmet egy a testőr által hozott magassarkúra és a legújabb kedvencemre. Aztán Justinék beszállt, majd míg odaértünk, ő is elegánsabbra vette a formát. Sötétkék ing, nyakkendő, sportosabb zakó fekete farmer és egy sötét cipő. Negyed óra telt el, amíg Kenny száját egy "Megérkeztünk" hagyta el.
Kiszállva a kocsiból kicsit fáztam, de egyből elszállt az érzés, amikor megfordultam.

Ott álltam elvarázsolva az életnagyságú Eiffel-torony előtt. Sötét volt, a torony ki volt világítva. Justin lépett mellém és egyből érdeklődött fülig érő szájjal.
- Na, tetszik?
- Ez elképesztő Justin. Egyszerűen nem találok rá szavakat.
- Gyere, ennél jobb is lesz. - nyújtotta a kezét én pedig belekaroltam.
- Mielőtt felliftezünk, ugye nem vagy tériszonyos? - érdeklődött.
- Csak ne menjünk olyan magasra. - kínosnak éreztem, mert ez nem kis teljesítmény tőle és valóban csodálatos ötlet, megpróbálok nem lenézni.
- Vigyázok rád. - mosolygott rám szélesen, aztán liftbe szálltunk. Addig nézegettem körbe a tájat, amíg elég magason éreztem magam, így hátráltam és nekimentem Justinnak.
- Ez már olyan magas? - nézett rám hátulról.
- Kicsit. - válaszomra átölelt. Valahogy jólesett. Nem csak biztonság, hanem egy furcsa érzés is feltört bennem.
- Gyere.

Amint kiléptünk a felvonóból, kezét nyújtva, amibe én elég erősen megkapaszkodtam. A szél is fújt, ami hatással volt a tériszonyom kialakulására.
- Ne, Justin. - kértem, amikor a széle felé vonszolt.
- Bízz bennem. - nézett rám kerek, csokoládébarna szemeivel.

Nyújtottam a kezem már előre a korlátig, olyan lehettem, mint egy bolond, de nem számít. Féltem a magasban.
- Hadd segítsek! - mondta Justin és egyből átölelt. - Csukd be a szemed. - Vonakodva ugyan, de engedelmeskedtem. Csukott szemmel a korlátot szorítva álltam Justin karjaiban, akinek a keze az én csuklómra csúszott. - Lazíts! Még itt vagyok, nem lesz semmi bajod. - Hangja lágy volt, akárcsak érintése. Megnyugodtam, másodpercek alatt elfelejtettem, hogy hol vagyok. Óvatosan ellépett mögülem és újabb utasítás hagyta el száját. - Most nyisd ki úgy a szemed, hogy a távolba nézel, ne le csak el a messzibe.

Csodás látvány tárult elém. Párizs fényáradatban egy csodás tavaszi napon. Lenyűgözött Justin, ezt a napot sosem fogom elfelejteni.
- Milyen? - kíváncsiskodott Jus.
- Mivel érdemeltem ki ezt a gyönyörű programot? - tettem fel a kérdést, ami ott birizgált a fejemben már azóta, hogy kiszálltunk a kocsiból.
- Nem tudod milyen nap van ma? - lepődött meg.
- Nem.
- Gyere, hoztam neked valamit. - mivel nem mozdultam nyújtotta kezét. - Egyedül nem megy még? - nevetett visszafogottan.
- Még nem igazán. - temetkeztem a kezembe, aztán elfogadtam a segítőkész ajánlatot. - Justin ezt nem mondod komolyan? - kuncogtam fel. - Miért csinálod ezt velem? - teljesen kínosan éreztem magam. Gyertyafényes vacsora.
- Megérdemled. - nézett rám és kihúzta a széket alám és betolt az asztal alá.
- Miért? - néztem rá olyan, "tényleg nem tudom miről beszélsz" arccal.
- Jess, ezt neked vettem. - nézett rám csillogó szemeivel. - Boldog Születésnapot. - simított végig hajamon.
- Úristen Justin! Én erről teljesen megfeledkeztem. - ámuldoztam, ő pedig csak nevetett. Valószínűleg azért, mert ő már hónapok óta tervezte a 19. születésnapját. A buliról valószínűleg lemaradok, majd jövőre bepótlom.

Az ajándékom egy kis fekete bársonydoboz volt, rózsaszín masnival tetején. Óvatosan nyitottam ki, majd a benne lévő nyaklánc végleg lenyűgözött. Ennél jobb már nem is lehetne.
- Annyira édes tőled. - mondtam neki őszintén, majdnem sírva a meghatódottságtól. - Segítesz? - kértem.
- Persze. - mondta, aztán felálltam, hogy könnyebben beakassza a nyakláncot.
- Tudod, hogy ilyet akartam? - néztem rá fénylő boldogsággal, de ő csak mosolygott tovább.
- És későbbre is van egy meglepetés, de azt már közösen szerveztük. - kacsintott.
- Pezsgőt? - kérdezte, én bólintottam, ő pedig töltötte a poharat.

Már az este az Eiffel-toronyban töltött része is borzalmasan megmelengetett, és akkor még nem is tudtam, mi vár rám, ha visszaérünk a hotelbe...