✈ All Around The World - Part 01

 Kedves Olvasók!

Még egy meglepetés :), bár mennyiségben nem túl nagy. :( A héten azért hozok ennyi részt, mert 24-től egészen 30-ig táborban leszek és sajnos nem lesz lehetőségem a bloggal foglalkozni. :(

Mivel megkezdődött már mindenkinek a nyári szünet, jó szórakozást augusztus végéig és majd sok sikert az utána következő tanévben. Másrészt a szünet nem csak azért jó, mert kipihenhetjük a fáradalmainkat, hanem több időnk jut bármi másra, amire például suliidőben nem volt alkalmunk megtenni, kipróbálni, megismerni.

Az idei nyaram hamar el fog telni, már így az elején is rengeteg program van, amin már nem változtathatok. Viszont! Több rész fog felkerülni, főleg ha legalább 2 hétig ráérek.

Sok puszit küldök mindenkinek. Legyetek jók és élvezzétek a nap forróságát, a hűs limonádét napozás közben, és a strandot is töltsétek be. :)

~ Jessica

- Kár, hogy nem búcsúzhatunk el személyesen egymástól. - folytattuk a beszélgetésünk Jennivel telefonon.

- Majd még úgyis találkozunk a turné alatt. Én legalábbis reménykedem benne. Hiányozni fogsz. Kitől kérjek majd akármilyen tanácsot, támogatást egyebet? - nyavalyogtam.

- Mindent meg fogsz kapni Justintól! - nevetett gúnyosan a telefonba.

- Talán irigy vagy a barátságunkra? - poénkodtam.

- Természetesen! Teljes mértékben! Csak mondom, hogy ismerjük egymást. - emlékeztetett.
- Örülnék, ha elmesélnéd végre, mert akárhányszor rátértünk a témára, valami mindig közbejött.
- Nem túl nagy történet.
- Azért mégiscsak beavathatnál, tényleg érdekel. - mondtam.
- Értettem. - válaszolt, majd visszatértünk az eredeti témához. - Szóval hánykor indul a gép?
- 5 óra múlva de szerintem 1 órával előbb ott kell lennünk. Nem vagyok benne biztos, Justin annyit mondott, hogy délután 5-kor indul a gép. Az út kb. 1 óra, szóval hamar odaérünk.
- Hova is mentek pontosan? - kíváncsiskodott.
- Olaszország, Bologna.
- Egyél majd sok spagettit. - viccelődött.
- Ki nem hagynék egyetlen egy eredeti olasz, bolognai spagettit. - osztottam meg vele őszinte véleményem. - Na, most viszont mennem kell pakolni, majd még hívlak.
- Hívj, ha elindultatok és ha megérkeztetek. Ha megérkeztetek mindenképpen. Puszi, szia.
- Szia, még beszélünk, puszillak. - mondtam és megszakítottam a vonalat.

Megálltam a fel-alá sétálásban egy nagy, mély levegővételre, kifújtam a levegőt és indultam a lépcsőn fel, a gardróbomba, kitalálni, milyen ruhákat vigyek magammal.
A szobai szekrényemben lévőket nem szerettem volna magammal vinni, inkább innen válogattam.
Elég nagy fejtörést okozott, ugyanis nem vihetek el mindent, csak a legszükségesebbeket és kétlem, hogy egy bőröndbe így is elférnék, szóval elég nagy gondjaim lesznek.

Először is a legfontosabbakat, az alapokat. Fogkefe, fogkrém, tusfürdő... Ezeket ott is tudok venni.
Az egyetlen dolog, amit nem vagyok hajlandó itthon hagyni - még ha hülyének is fognak nézni - az alvómacim. Nélküle soha nem mentem sehova és szükségem van egy gyermekkori emlékre, ami köt az otthonomhoz. Nem mintha így sem lesz majd honvágyam...

~ 3 hours later

Bőröndbe pakolás kész. Utazáshoz szükséges iratok, papírok, minden megvan. El is raktam őket.

Már tátottam volna a számat, hogy kiabáljak anyuéknak, elmentem, de így nem csinálhatom. Persze, veszekedtünk és annak ellenére, hogy megtiltották, úgy illene, elköszönök. Hiába kiabáltunk egymással, igazuk van valamilyen szinten és még így is szeretem őket.

Még mielőtt lementem volna a nappaliba hozzájuk, előkaptam a mobilom és megdobtam Jus-t egy SMS-sel.

Jessica: Mikor és hol találkozunk?

Justin: Másfél óra múlva érted megyek.

Jessica: Szeretném, ha a szüleim vinnének.

Justin: Rendben kislány, reptéren másfél óra múlva.

Jessica: kislány?!

Justin: Hívjalak baby-nek? :)

Jessica: Igazából semmi bajom a kislánnyal. :D

Justin: Ugye nem hozol túl sok cuccot?

Jessica: 2 bőrönd.

Justin: Nem lesz az kevés?

 Csak viccelek. Légy jó. :)

Irányomat a lépcső felé vettem, majd az utolsó fokon megtorpantam és gondolatok ezrei öntötték el az agyam.
Mi lesz, ha kimennek a szobából, amikor én beérek? Vagy ha hozzájuk szólok, de ők nem válaszolnak? És ha nem-et mondanak? Nem merek bemenni. Végül rávettem magam és odaálltam melléjük.

- Majd ki tudnátok vinni egy óra múlva a reptérre? - kértem őket óvatosan. Még az időpontot is elrontottam. Nem gond, inkább legyek ott hamarabb, mint hogy elkéssek.
- Persze édesem. - válaszolta anyu. Mindkettőjük szemében ott pihent a megbántság. Könnyek próbáltak kicsordulni, de minden erőmmel fojtottam őket vissza.
- Szeretlek. - öleltem át őket szorosan, miközben a könnyeimmel küszködtem. Nem fogok sírni többet. A héten biztos nem.
- Mi is szeretünk kincsem! - mondta apa, anyu meg helyeselte. - Csak féltünk. Tudom, hogy felnőtt lány lettél és ezt nekünk nehéz felfogni, érted?
- Igen. - mindketten adtak egy puszit a fejemre.

- Mire is kell odaérned? - kérdezte apu.
- Másfél óránk még szabad. - mondtam sokkal jobb kedvvel.
- Rendben, akkor kiviszünk, csak szólj ránk, tudod milyenek vagyunk.
- Nem lehettek olyan feledékenyek. - viccelődtem. - De rendben, majd ha jövök le bőröndökkel, remélem nem kérdezitek hova készülök.

Szüleim távozása után, helyet foglaltam a kedvenc bézs színű fotelemben, ami a TV felé volt fordítva. Bekapcsoltam é ide-oda kapcsolgattam a csatornák között, míg találtam egy normális adót. A Smallville ment, a kedvenc sorozatom. Igaz, megvan DVD-n az összes évad, de sosem hagyok ki egy részt sem.

Valószínűleg maraton van, ugyanis egészen este 8-ig vetíteni fogják, de nekem ezután a 3 rész után mennem kell.
- Anya - kiabáltam utána. - Hol van apu?
- Miért? - szólt vissza ő is, hogy halljam.
- Mennünk kéne.
- A teraszon üldögél.
- Szólok neki. - hangzott el a végszó a rövid beszélgetésünkben.

Gyorsléptekben siettem hozzá ki, hogy emlékeztetőt adjak. Indulnunk kell. Ő felállt a székből és segített berakni az autóba a bőröndöket.
Már mindketten csak rám vártak. A bejárati ajtóban állva néztem még körül, és csak akkor is kaptam észbe, mennyire hiányozni fog nekem ez a hely...

Goodbye London