✈ Day of Great Meetings And Amazing Happenings

~Jessica

Kicsit sem voltam fáradt. A koncert épp most ért véget, legszívesebben még ugrálnék tovább a színpadon. Hihetetlen, de igaza volt. Megtestesült álom. Addig egyetlen egy ember sem tudja elképzelni, mekkora élmény lehet kiállni annyi ember elé, akik attól boldogok, hogy ott vagy - igaz, most biztos azt gondoljátok: Nem érted vannak ott! Ez így igaz, de teljes mértékben tisztelik mindenki munkáját és pontosan tudják ki mennyit dolgozott meg érte. 

Megbántam, hogy nem-et mondtam a turnéra. Ha most idejönne Justin, a szemembe nézne és újból feltenné a kérdést, ezerszer is mondanám: igen, igen, igen, igen. Ujjonganék, sikítoznék, a nyakába ugranék és még ki tudja, teljesen megőrülnék az biztos. Vicces dolog lenne, ha most Justin belépne és megszólítana. Persze, az álmodozás jó dolog...

- Jess! - hallottam a nevem a folyosóról egyenesen Justin szájából. Még a végén jósnő leszek? - Jess, bemutathatok valakit? - üldözött be egy sikogató, nevető kislányt az ajtón.

- De szép vagy! - mondta, majd Justin felé fordult. - Ő az új barátnőd? Mi van Alex-szel? Bemutatod? - hadarta el kérdéseit a kis törpe.

- Először is Jess pontosan tudja, milyen szép, így nem kell növelned az így is nagy egóját egoját. - mondta Justin, miközben hihetetlenül idegesítően mosolygott hozzá. De azért aranyos volt. - Egyébként megbeszéltük, Selenával - javította ki Justin a nevet. Rám nézett, mikor a Selena szót ejtette ki éppen. Gondolom az értetlen arcom miatt. Nem tudtam, hogy lett volna Alex nevű barátnője. - barátok vagyunk hercegnő. - mosolygott nyugodtan Justin a kislányra, akinek még mindig nem tudom a nevét.

- Jessicának hívnak? - mondta a kislány.

- Igen, és te bizonyára ... - vártam, hogy befejezze a mondatomat.

- Jazmyn Bieber. - mosolygott továbbra is. - Én vagyok apa hercegnője. Szólíthatsz Jazzy-nek is.

- Örülök, hogy megismertelek Jazzy hercegnő.

- Szép vagy. - ismételte, mire Justin elmosolyodott. - Te vagy Justin hercegnője? - Justin mosolya még szélesebbre csúszott.

- Nem igazán mondanám magam a hercegnőjének. - válaszoltam kínosan. - Inkább olyan... Hát barátok vagyunk. 

Fogalmam sem volt, mit mondjak. Igazából magam sem tudom, barátok vagyunk-e? Nem is ismerjük egymást. Annak ellenére én bízom benne. Nem tudom miért. Belső megérzés. Most komolyan, mondtam volna azt egy körülbelül 7 éves kislánynak: Honnan tudnám? Tegnap találkoztunk és akkor is veszekedtünk. Ne én mondjam meg. Egyáltalán nem vagyok az a bunkó típus. Most kedvem sem lenne hozzá. Fel vagyok dobódva, teli vagyok energiával.

Egy kisfiú futott be az ajtón. Reménykedtem, hogy anyáék is hamarosan jönnek, de csak egy kb. 30-as éveiben lévő nő lépte át a képzeletbeli küszöböt, miközben a fiút Jaxo névvel szólítgatta. Nagyon tündér kisgyerekek. Remélem egyszer nekem is ilyen gyerekeim lesznek.

A kisfiú megtorpant előttem. Nem lehetek ilyen ijesztő!

- Szia! -próbáltam hozzászólni a legédesebb hangomon, de ő hátrált, egyenesen a bátyjához. Justin valamit motyogott neki, de nem értettem, mert beszéltek hozzám.

- Ne haragudj, Jaxon kicsit félénk. Nem túl nyitott új ismertségek felé. Egyébként Erin vagyok, Erin Bieber a srácok anyukája. 

- Jessica Miller. Örülök. - mutatkoztam be, majd kezet fogtunk. Ránéztem Justinra, majd Jaxora, amikor valami olyan dolgott vettem észre kezében, ami felidézte gyermekkori énem.

- Jaxooon! - mondtam lelkesen. - Csak nem egy? - ámultan néztem a kezében pihenő tárgyat. - Ilyenem nekem is van! Piros! - folytattam lelkesen, mire felcsillant a szeme és hirtelen elengedte Justin lábát, majd kissé közelebb jött hozzám, majd hol Erinre, hol Justinra, hol Jazzyre és hol rám pillantott. Milyen izgatottá tettem...

- Ha szeretnéd neked adom. - mondtam kedvesen és őszintén.

- Komolyan? - kérdezte Erin. - Már hónapok óta keressük a párját. Mindenhol azt mondták, elvitték az összeset.

- Én is múlt héten szereztem be. - válaszoltam.

- Jess, nem mondod komolyan, hogy te még kisautózol? - nevetett ki Justin.

- Ne mondd, hogy te nem szereted a kocsikat? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Én valahogy jobban szeretem azokat, amikbe beülhetsz és a saját kezeddel vezetheted. - kacsintott rám.

- Justinnak is vannak kisautói. - szólalt meg Jazzy is végül, miközben fésülgette Barbie-ja haját. - Nálunk tárolja őket, mert szerinte ez nem neki való dolog, de szerintem csak szégyenli a barátai előtt. - Justin elég csúnyán nézett vissza a kislányra, mire ő felugrott a kanapéról és elindult felém. - Ne nézz így Justin, te szoktad mondani, hogy ne hazudjunk a szeretteinknek és nem szép dolog titkolózni. - magyarázta tovább. - Megfésülhetem a hajad? - kérdezte tőlem, majd egy férfi lépett be az ajtón Scooterrel beszélgetve. Nem tűntek túl nyugodtnak.
- Szia hercegnő. - mondta a kislánynak, majd karjaiba vette. - Remek koncertet adtál fiam! Büszke vagyok rád. - mondta közvetlenül Justinnak.
- Kösz. - mindössze ennyit mondott Justin. Ez most meglepett. Többet is mondhatott volna, például örülök hogy itt vagytok, sokat jelent - ha már a családja megtiszteli. - Apa, ő itt Jess - mutatott felém. Gondolom már mondani sem kell, kezet fogtunk blablabla... Meg sem lepődök, ha még egy olyan személy jön be az ajtón, akit be kell mutatni. És nicsak, jönnek apáék. Hangulatos estének nézünk elébe. Együtt az egész család. Mindkettő. Képzelhetitek mennyire zsúfolt lett hirtelen az a kis szoba. Azért nem bánom...

*3hours later*

~ Jessica

A szülők jól elvoltak egymással. Anyu éppen Erinnel és Pattievel - Justin anyukája, mint megtudtam nemrég - beszélgetett, apu és Justin tök jól elvoltak, Jenny - igen, ő is megérkezett - éppen Jazzyt foglalta le, Jeremy-t félrehívta már egy fél órája Scooter, én pedig Jaxoval játszottam. Még mindig a Stadionban. Egyszerűen nem tudtunk kijutni az épületből, a tömérdek rajongó miatt. Ha a Workshopnál sokan voltak, akkor ezt a tömeget egyszerűen le sem tudom írni. 

Mindenki a lehető legjobban érezte magát - még ha "be is voltunk zárva" - addig a pillanatig, amíg meg nem szólalt apa telefonja. Mondhatnám úgy is, hogy csak én és anyu lombozódtunk le, amikor behívták a céghez. Hihetelen! Csak egyszer az életben legyen egy olyan nap, amikor nem kell valahova elmennie. És ha megy, anyát is viszi, hiszen közös a cég és egyedül maradok. Ilyenkor élvezném egy kistestvér társaságát. Például Jaxo-ét vagy Jazzy-ét. Justin is megtenné, csak ne unatkozzak. Hahahaha...

- Apa, nem maradnánk még kicsit? - próbáltam maradásra bírni aput.

- Kicsim, ne haragudj muszáj mennem. - válaszolta szomorúan. Persze, ő sem örül az egésznek, de nincs más választása.

- Majd én hazaviszem Mr.Miller! - dobta fel az ötletet Justin.

- Ne szólítsd Mr.Miller-nek jobban szereti a Jackie-t. - viccelődött Jenny, mire mindenki aki nem értette a kijelentést értetlenül nézett vissza Jenn-re.

- Senki se szólítsa őt Jenny-nek vagy akármi másnak. A kedvence a Jenna. - vágott vissza apa. Már megint kezdik... Olyan gyerekesek... - Megköszönném, ha hazahoznád. - folytatta apa mosolyogva. Őszintén? Szerintem ő is megkönnyebbült. Úgy értem, ő sem akarja, hogy nekem rossz legyen csak azért mert neki el kell mennie. Főleg ha ilyen jó a társaság is. Ha így jobban belegondolok Nicket hiányoltam...

- Semmiség. - zárta le Justin a beszélgetést - bár utána még anyáék elköszöntek és mindenki folytatta amit abbahagyott. Kivéve Justint. Ő odaült mellém és együtt játszottunk tovább kisöccsével.

***

Justin kocsijában ültünk. Azt mondta szeretne mutatni valamit. Fél 3 volt. Kezdtem fáradt lenni. Anyáéknak - Justin kérésére - írtam egy SMS-t, hogy ne aggódjanak: "Justinnal vagyok, nem tudom mikor tud hazavinni. Rajongók" Persze nem sok minden volt igaz. Egy órája utazunk. Muszáj volt rákérdeznem.
- Justin, komolyan! Hova megyünk? - kérdeztem egyszerre lelkesen és izgatottan, de nem tudom kivehető volt-e fáradtságom miatt.
- Már csak fél óra. - mondta. - Aludj egyet addig.
- Ha elmondod hova megyünk. - kértem de nem válaszolt. - Addig nyaggatlak amíg nem mondasz valamit.
- Nem lesz könnyű dolgod. Kitartó típus vagyok.
- Van egy rossz hírem. Én is. - vágtam vissza.
- Brightone-ba. - mondta. Azt hittem kicsit nehezebb lesz szóra bírni. Pedig voltak ötleteim, de semmi gond. Engedelmeskedtem neki így elaludtam.

Arra ébredtem, hogy a motor leállt, a kocsi ajtaja pedig becsapódott. Justin kiszállt. Tudtam, hogy megérkeztünk, hiszen kiskoromban már jártam itt. Csodálkoztam, sehol senki sem mászkált. Máskor mindig akkora a tömeg. Biztos nincs nyitva...

Justin jött vissza mosolyogva a kocsihoz. Fülig ért a szája. Előre félek mire készül...
Odajött és kinyitotta az ajtót.
- Készen állsz tündérke? - kérdezte.
- Attól függ mire. - mondtam, mire elnevette magát.
- Na gyere. - mondta, mire kiszálltam a kocsiból.
- Miért jöttünk ide? - kérdeztem.
- Megnézzük a naplementét.
Elég értetlen pillantásokat vetettem felé, mire ő inkább csak elfordította fejét és lépkedtünk tovább a mólón egészen a bejárathoz. Egyedül a biztonsági őr állt ott. Nem akarom, hogy áttapogasson.
Justin még mindig mosolygott, majd az őrre nézett és mint aki otthon van állt át a főkapu belső oldalára. Most ezt előre tervezte? Honnan tudta, hogy ez a kedvenc helyem? Megérzés? Tipp? Vagy nem is tudja? Akkor minek hozott volna el ide? Megint nem értek semmit. Csak megmagyarázza...

- Ez a kedvenc helyem. - meséltem.
- Tudom. - válaszolta. Felkeltette az érdeklődésem.
- Honnan tudsz ilyen sok mindent rólam?
- Nem is tudod. Egyébként ezt az egy dolgot mesélted.
- Nem igaz. - mondtam nevetve. - Most komolyan! Justin, honnan tudtad?
- Maradjon az én titkom. - kacsintott rám. - Egyébként még nem vagy éhes? - kérdezte, mire csak megráztam a fejem és haladtunk tovább.

Romantikus sétának is mondhatnám. Hiszen még szinte csak ismerősök sem vagyunk. Nemhogy egy pár, még barátok sem. Ha megkérdezik, meglehet letagadom, de ha jobban ismernénk egymást nem bánnám, ha most megcsókolna. Olyan édes dolog lenne.

A Brighton Pier egy olyan vidámpark szerűség. Őszintén, mindenhova felülnék, az összes játékra, kivéve a hullámvasútra. A hullámvasúttól félek. Mindig is féltem. Aztán, talán tévedek. Biztos nagy élmény lehet, de én kihagyom. Ha Justin felülne velem meggondolnám, de a válasz így is úgy is nem lenne.

Leszálltunk a Galaxia-ról, majd Justin hozzám szólt. Persze nem először. Megállás nélkül beszéltünk és még kicsit sem vagyok fáradt. Azon csodálkozom, ő hogy bírja. Hiszen nap mint nap fellépések hada vár rá, miközben éli a magánéletét, szórakozik és nem fáradt. Mutáns a gyerek? Jó, csak viccelek.

- Kérdezhetek valamit Jess?
- Mondd csak. - mosolyogtam rá a lehető legszebben.
- Miért ez a kedvenc helyed? Ez az egy dolog, amit még nem tudok rólad. - nevetett rám Justin.
- Kétlem, hogy mindent tudnál. - nevettem én is, de nem kaptam választ. - 7 éves voltam, amikor először jártam itt. - mondtam, mikor odasétáltunk a móló elejéhez, a korláthoz. Nekidőltünk, majd folytattam. - Kanadai vagyok. - nevettem el magam.
- Magamtól is rájöttem, hogy nem vagy brit, a britek kicsit "furcsán" beszélnek. - nevette el ő is magát. - De azért az meglepett, hogy egy nemzetiségűek vagyunk. - nézett rám csokoládébarna szemeivel. Hihetetlenül édes mosolya van... - Hallgatlak tovább.
- Szóval. Torontóban születtem. Anyáékkal kb. 13 éve költöztünk Londonba. Nehéz volt a változás, mint mindig minden mindenkinek. - kinevetett megfogalmazásom miatt. - Jennyvel oviban lettünk barátok. Ő is itt volt velem. Áhá! - jöttem rá a lényegre. - Le merném fogadni, hogy ő mondott el mindent. - nevettem el magam, pedig kicsit sem tetszett az ötlet.
- Nem találtad el. - nevetett, majd megrázta a fejét, mire válaszul csak egy lefagyott mosolyú arcot kapott. - Egyenlőre nem árulok el semmit. Majd rá fogsz jönni magadtól is. De folytasd a mesélést! Érdekel.
- Anyuék amikor összeházasodtak az volt a nászajándék, hogy körbeutazzák Angliát. Persze nem szó szerint minden települést bejárnak. Inkább egy rövidített Brit-Túra. Ez volt az egyik állomás. Apu elhozta anyát ugyan erre a helyre. Sokat meséltek az egészről. Nagyon romantikus volt. Ők is a naplementét nézték. - utaltam kettőnk helyzetére. - Anyu megfogadta, ha lesz gyereke biztos elhozza ide. Így amikor 7 voltam el is jött ennek az ideje. Akkor mesélték ezt az egészet. Nagyon tetszett. Minden olyan tökéletesnek tűnt. Remélem lesz nekem is egy olyan barátom, vagy esetleg férjem, aki olyan romantikus lesz, mint amilyen apa volt és amilyen még most is. - néztem rá, mire ő nagyon elvigyorodott. Értettem mire gondol. Valóban, nekem is megfordult az agyamban a gondolat, csupán csak egy gondolat erejéig. Semmi több. - Nem rád gondoltam. - folytattam, mire mindketten nevetésben törtünk ki.
- Szeretem az őszinte lányokat. - néztem rá felhúzott szemekkel. - Tudod, nekem sincsen könnyű dolgom a partnerkeresésben. Mármint neked biztos sok hódolód lehet, hiszen szép lány vagy és... - elmosolyodtam. Le merném fogadni, hogy rák vörösre pirultam. Édes volt tőle. Majd szavába vágtam:
- Nem igazán vannak olyan sokan, akik versengenek értem. A legtöbbet elüldöztem, amikor eljutottunk az első csókunkhoz. - nevettem magamon. Valamilyen szinten volt benne igazság...
- Nem nézném ki belőled, hogy olyan rosszul csókolsz. - vigyorgott kajánul.
- Nem ismersz még engem. - ráztam a fejem nevetve.
- Hány barátod volt eddig? - ezen a kérdésén meglepődtem. - Persze ha személyes, nem kell válaszolnod. Nem akarok furakodó lenni.
- Kössünk egyességet. - ajánlottam fel. - Én válaszolok a te kérdésedre, ha utána te is válaszolsz az enyémre.
- Áll az alku. - fogadta el.
- 4. - válaszoltam lazán. - Miért vagy olyan meglepett?
- Nem vagyok az. - tagadta.
- Látom rajtad. - kérleltem tovább.
- Én 5-re tippeltem. - nevette el magát.
- Miért hoztál el ide? - kérdeztem kíváncsian.
- Kérdezni akartam valamit és olyan helyen akartam feltenni, ahol nem valószínű a nemleges válasz. - mosolygott rám a lehető legédesebben.
- Mi lenne az? - kérdeztem, majd csak hosszú-hosszú idő után kaptam meg a választ.
- Jess, szeretném, ha ... - kezdte el, majd egy kis hatás szünetet tartott.