2013. április 27., szombat

✈ Everything starts from something - Part 02


~ Jessica

- Jess! Igyekezz! Miattad fogunk elkésni és nem hagyom, hogy megint rám kend az egészet!
- Már kész vagyok! Különben sem értem, minek vagy úgy oda, ha csak 3-ra megyünk minek elindulni háromnegyed kettőkor? – kérdeztem tőle egy kicsit kevesebb türelemmel, mivel már vagy másfél órája nyaggat: „Siess már Jess!” „Ha nem vagy kész 5 perc múlva itt hagylak”. Hova ez a nagy sietség? Ha még ismernénk is az aznapi Workshoposokat, megérteném – talán- de komolyan mondom… Az egész az én ötletem volt, ő nem is akart jönni (először) és most itt állok, úgy néz ki, még én leszek a hibás, hogy nem 1 órával előbb érünk oda, hanem csak 55 perccel. De könyörgöm! Mit fogunk csinálni kerek 1 órán keresztül abban a Stúdióban? Szerintem még egy normális büfé sincs értelmes emberekről ne is beszéljünk. Erről jut eszembe, a vizes üvegemet elöl felejtettem. Még vág az agyam. Addig nincs is gond, amíg szépen lassan, időben észbe kapok, így nem marad semmi sem ki a tervből. Bár persze ez sem jön össze mindig. Mondjuk inkább, hogy könnyebben megszámolom hányszor jött be nálam ez az elv. De minek is foglalkozzak ilyen dolgokkal? Értelmetlenség, és nem érek rá most ezzel foglalkozni…
Gyorsan beszaladtam a konyhai hűtőbe a vizemért, de hol van?
- Jessica Rose Miller! Komolyan mondom, hihetetlen vagy! Elkésünk! Komolyan nem érünk oda. Már tegnap is összekészíthetted volna a dolgaidat! Itt hagylak!
- Én viszlek, szóval teljesen mindegy! – nevettem el magam, hogy megpróbáljam oldani ezt az aprócska kis feszültséget.
- Egyébként ha a vizet keresed, már 10 perce ezen a csodás kerek asztalon pihen…
Istenem tényleg! Úgy látszik, fáradtan nem sok hasznom van. Vajon tényleg idegesítő vagyok ilyenkor, vagy csak az én agyam szüleménye. Ha nem mondta még senki, nem is biztos, hogy úgy van, ahogy gondolom. Vagy csak félik bevallani? Nem harapom le a fejüket ha megmondják őszintén, ha az vagyok. Sőt inkább tisztelem őket. Az őszinte emberek manapság nagyobb értékrendet képviselhetnének, mint a hajdani királyok, királynők. Ismét elkalandoztak a gondolataim.
Gyorslépésben kisétáltam az előtérbe, ahol az a kerek kis asztal állt mindössze három lábon. Ha még a tavalyi nyári tánc táborban lennék, és megkérdezné Mrs.Parker, melyik az a tárgy, amiről azt mondanád, na ez az ami folyton szerencsétlenséget okozott, biztos azt mondanám a kerek kis asztal a házunk előterében. Akárhányszor rátettem valamit - akármi legyen az, akármekkora tárgy – eltűnt. Eltűnt szőrén szálán. Utána kereshettem napokig. Aztán amikor már nem volt türelmem tovább kutatgatni, megkérdeztem anyát, mert ők mindig mindent tudnak, hogy ki mikor hova és miért rakta el. Ez egyébként tényleg így van. Így van, így volt és így is lesz.
Gyorsan felkaptam a kocsi kulcsokat, a vizet és már indulhattunk a kocsi felé. Útközben nem sokat beszéltünk, inkább dalolásztunk a kifejezetten a mai napra összeállított CD-vel. A lejátszási listán volt többek között Selena Gomez új slágere a Come & Get It, Kannye West-től a Clique (Big Seannal 2 Chainzzel és Jay-Z-vel). Már lassan odaértünk, amikor felcsendült egy számomra jól ismert dal. Természetesen a koreográfia miatt. Bevallom egész jól összedobták a számot. Akárcsak magát az albumot is. Előző számai közt is akad egy-egy, amit szerettem, de nem vagyok őrült, mint a drága rajongói. Kíváncsiak vagytok, melyik ez a dal? Nem más kérem szépen, mint a Take You, Justin Bieber előadásában. Remek szám lett, akárcsak a koreográfiája. 

Befordultunk a Stúdió utcájába, és a szó szoros értelmében tátva maradt a szám. Elképesztő, hihetetlen volt! Életemben nem láttam akkora tömeget egyszerre, mint ami ott volt. Mintha kipakoltatták volna az embereket egész Londonból és… Beismerem rossz hasonlat, Londonnak lassan 13 millió lakosa lesz. De az a nagy sikoly, azok az arcok! Az egyik sírt, a másik nevetett, a harmadik meg ha jól elnéztem szinte pánikrohamot kapott. A látványtól automatikusan lelassítottam, ráadásul még a parkoló is úgy tűnt, tele van.
- Jenn?  Szerinted is jobban járunk, ha megfordulunk?
- Nem? Ez egy egyirányú utca. Jess te tényleg igen fáradt lehetsz! 
- Nem így értettem, csak nem látok parkolót! - erre a kijelentésemre csak hümmögött egy aprócskát, majd előkaparta a táskájából mindkettőnk jegyét, majd megfordította és az orrom alá dugta.
- Ha már te tervezted a programot azt hittem kicsit tájékozottabb vagy ilyen téren. C-207-es parkoló, amint látod. - kuncogott. Talán tényleg igaza van, nevetséges vagyok néha. Tényleg nem volt időm azt vizslatni, mi van rányomtatva arra a papírdarabkára. Felgyorsítottam kicsit, mert még csak a A-70-80-as parkolórészlegnél voltunk, majd miután megtaláltuk a helyünket és leállítottam a motort, elindultunk a bejárat felé. Üres volt. Úgy értem nem volt ott senki. Igazából erre is számítottam. Ránéztem Jenny-re olyan "Én megmondtam" tekintettel, de ő csak ment tovább, mint aki nem ért semmit. Nem tudtam mire vélni reakcióját. 
Átléptük az ajtót, majd egy biztonsági őrrel találtuk szembe magunkat. Óriási! Most végigtapogat! Legalább egy nő lenne, akkor nem lenne olyan kellemetlen. Ki tudja mikre gondol éppen? Különben is mi szükség van biztonságira egy egyszerű tánc leckénél? Igazából megértem, hogy Justin táncosai, de ne hívjuk már ki nekik az egész díszőrséget. Beismerem, ez kicsit bunkó volt.
A biztonsági őr elvette a jegyeket, majd egy vonalkód olvasóval ellenőrizte hitelességüket, amivel együtt inaktiválta is őket és adott egy megszokott, unott útbaigazítást - nem először járok itt... Egyébként elmondta, hogy ennek a hosszú folyosónak a végén lesz egy lépcső - mintha nem tudnám - , de mehetünk lifttel is, a táncterem a 3.-on van és blablabla. A táncosok már megérkeztek - hála istennek, nem leszünk órákig egyedül - és Justin is mindjárt megérkezik. 
Hogy mi van? Úgy értette Justin Drew Bieber? Ez a hír sokkolt. Esküszöm. Most legszívesebben hazamennék. Nem vagyok kész egy világsztár előtt táncolni. Mondjuk arról egy szó sem volt, hogy nézni fog minket. Lehet csak a manager tanácsára (utasítására) van itt...
- Jess, ne haragudj, de muszáj felhívnom valakit. Addig menj előre én meg megyek utánad. Gyors leszek. Csak elfelejtettem. Sietek! - bólintottam, majd elindultam felfelé a lépcsőn. Nem merek liftbe szállni. Közre játszik, hogy kicsit klausztrofóbiás vagyok, de mi van akkor, ha éppen leszakad? Vagy ha jobb esetben megáll és csak  órát kell bent maradnom, míg jön a segítség. Ez az oka, hogy a jól bevált öreg barátomat, a lépcsőt hívtam társnak. Lassan felbaktattam a lépcsőn, nem siettem. Minek? 
Felérve a 3.-ra fújtam egy kicsit. Nem fáradtam el csak talán egy hangányit. Tényleg! 
Elfordultam a szokásos irányba, jobbra, majd az utolsó - egyben a legnagyobb - táncterem felé vettem az irányt. Már a lépcsőházból lehetett hallani az egyre hangosodó zenét. Nem lepődtem meg. Justin Bieber szűrődött ki a teremből. Ha jól tudom Love Me Like You Do. Továbbhaladtam a folyosón egészen a teremig. Egyre izgatottabb lettem. 

Még egy utolsó pillantást vetettem a falon sorakozó tükrök egyikébe.
Imádtam a nadrágom. Főleg ezzel a felsővel és ezekkel a kiegészítőkkel. Kényelmes, egyszerű és éppen hozzám illik. Táncnadrág Chachi Gonzales-től. Az összes nadrág megvan a kollekciójából. Persze a limitált kiadásúak közül nem büszkélkedhetek sokkal, valahogy mindig elkapkodták előlem.
Fújtam egy utolsót és beléptem a terem ajtaján. Jenny már ott volt. Egy sráccal beszélt. Ismerős volt, de nem találtam meg azt az emlékképet, ahonnan rájöttem volna ki is ő. Jenn egy intéssel jelezte, hogy csatlakozhatnék, ha nincs ellenemre. Gondoltam új barátokra van szükség, így megindultam feléjük.
- Jess, ő itt Nick Demoura. Bár az arcodból ítélve rájöttél.
Nick nyújtotta felém kezét egy baráti kézfogásra amit én szívesen elfogadtam, hiszen már az is nagy szó hogy találkozhatok vele. Nick Justin egyik legjobb táncosa és nagyon tehetséges srác.
- Jessica.
- Szerintem akkor én be sem mutatkozok. Egyébként tetszik a neved kislány. - mosolygott rám olyan bárgyú képpel. Nem azt mondom, hogy nem helyes a srác, csak most nem igazán van szükségem egy pasira sem, főleg a legutóbbi dolog óta. Még nem dolgoztam fel rendesen...
- Köszi. - mosolyogtam vissza rá. - Figyelj! Kérdezhetek valamit? - próbálkoztam előhuzakodni egy kérdéssel, ami már az érkezésünk óta nagyon foglalkoztat.
- Attól függ mi az kislány.
Minek mosolyog ilyen furcsán? Mint aki éppen a legfrissebb Punk'D műsorvezetője. Remélem nincsenek rejtett kamerák sehol. Kínos lenne...
- Először is, ha nem gond, nem vagyok kislány. - nevettem. - 18 vagyok. Az pedig már nem annyira kislány. 
- Még csak 17 vagy! Ne öregítsd magad! - szólt közbe Jenny. Igazán megköszönhetem. Tényleg! Égess csak le, amikor így is a lehető legidegesebb vagyok.
- Az a két hét nem jelent semmit. - néztem rá egy kicsit erősebben, hogy állítsa le magát.
- Basszus. - meredt ki a szeme. Teljesen kihűlt. - Kint maradt a táskám a kocsiban. Azonnal jövök.
De jó komolyan, hogy még itt is hagysz egy sztár táncossal. Ha hazaérünk nem tudom mit csinálok veled...
- Rendben. - mondtuk szinte egyszerre Nickkel, ami egy aprócska kacajt váltott ki mindkettőnkből, majd hozzám fordult:
- Egyébként mit is akartál kérdezni?
- Csak annyit, hogy amikor megérkeztünk a biztonsági őr valami olyasmiről beszélt, hogy Justin is mindjárt megérkezik. Ezt hogy értette? - kérdeztem óvatosan rá, mert éreztem, hogy itt valami készülődik...
- Ajjaj! Ez így nem lesz jó! Nem-nem. Sejtesz valamit. Nem kéne! - kacsintott, rákukkantott az órájára, majd eliszkolt, egészen a terem elejére és egy kissé nagyobb hangerővel folytatta. - Rendben emberek! Szerintem már kezdhetjük. Mindenki izgatott! Én is az vagyok. Senkinek sem tesz jót még több várakozás. 
Tehát a csapatból itt van velünk Jon Boogie, Johny Erasme, Shaun Everisto, Elysandra Quiñones és persze jó magam Nick Demoura. - mindegyikőjük nevénél egy hangos tapszápor jelezte a résztvevők tiszteletét a táncosok iránt. - Van egy aprócska meglepetésünk, de még húzzuk az agyatokat! Kezdjünk egy vadi új koreográfiával. Akik könnyen tanulnak, tudják tartani a lépést, akik nem, kiestek. - az egész terem egy halkabb nevetés ejtett el. - Teljesen komolyan beszélek. Had idézzek : "You can go hard or you can go home" -mosolygott, majd rámnézett. S mintha nekem mondaná a következő pár mondatot - 5 és egy meglepetés koreográfiával lesztek ma gazdagabbak. Mindegyikünk bemutat egy-egy sajátot, amit megtanultok és aki megérdemli, részese lehet egy életre szóló meglepetésben. Jon kezdi!
- Hali skacok! Egy lazább lépés-csoporttal kezdjük! Nem akarlak leizzasztani titeket már az elején! Higgyétek el, 45 perc múlva visszasírtok! Készen álltok? Kezdhetjük? - mondta Jon, melyre a válasz mindenkitől egy hangos sikítás volt. Ezek szerint mindenki izgul. Amikor beindították a Scream-et Usher előadásában (persze Playback-ről) gondoltam könnyű dolog lesz. Mindenki kész volt már 10 perc gyakorlás után. Most nagyképűen állítom én 5 perccel tovább bírtam. A mozdulatok elképesztőek voltak, semmi kétség felőle, de a tempó elég gyors. Senki sem volt hozzászokva az ilyen nagyvonalú munkához. Megemlegetjük még ezt a napot. Persze nem csak a rossz oldalát kell nézni, boldoggá tesz, hogy itt lehetek. Úgymond, megtisztelő.
Amikor a maradék tánccsoport rendesen megtanulta a táncot - fogjuk rá - még 3-szor elpróbáltuk. Aztán jött a következő lecke Johny-tól, majd Shauntól és Elysandra-tól. Már 3 órája megállás nélkül táncolunk. Nem kéne egy 5 perceknél hosszabb szünet? Persze nem egyszer volt 5 perc szünet, de ők hogy bírják? Nem az én gondom szerencsére. Csak Nick ne leste volna minden egyes mozdulatom...
- Én úgy emlékszem többen voltunk! Ti nem? - tette fel a kérdést Elysandra. Persze viccnek szánta. Aki nem bírta, azt tényleg elküldték, aki nem bírta hazament. - Megérdemlitek már Nick koreográfiáit! Az aztán tényleg kegyetlen lesz! Élvezzétek nyugodtan! Mi most búcsúzunk! Sok sikert és elképesztőek voltatok! Remélem nem utoljára találkoztunk! 

A táncosok - Nicket kivéve - összeszedték a cuccaikat, majd távoztak. Nick elnézést kért, de azt mondta el kell intéznie egy fontos hívást. Neki is? Erről jut eszembe Jennyt már azóta nem láttam, hogy 3 órája elment és még nem jött vissza. Aggódjak vagy dühöngjek?
A következő másfél óra tényleg fárasztóbb volt, mint eddig, pedig senki sem gondolta. Jól elvoltunk. Megtanultunk tánclépéseket a Love Me Like You Do-ra, az Beauty And A Beat-re, amiket izgalmas volt eltáncolni meg persze az All Around The World-re, a Take You-ra és az ALAYLM-ra is tanított be lépéseket, de ezeket már ismertem.
Amikor mindenki összeszedte a holmiját, én még kicsit maradtam. Megpróbáltam utolérni Jann-t, de nem vette fel. Persze üzenetet hagyott, de hogyan jut haza? Most elhatároztam, hogy nem foglalkozok vele, ő hagyott itt, biztos meg tudja oldani. Elindultam az üres folyosón. Egyszer csak egy férfi hang szólított meg hátulról. Nem láttam ki az, de volt sejtésem.
- Remek voltál ma Jess! - rámosolyogtam, ő közelebb lépkedett - Ugye szólíthatlak Jess-nek?
- A Jess sokkal jobban tetszik, mint a kislány - nevettük el magunkat mindketten.- és te is remek voltál. Rendkívül tehetséges vagy. Örülök hogy itt lehettem. 
- Jess. Olyan jól hangzik. Jess. Mondd csak volna kedved még találkozni egy ilyen tehetséges táncossal, mint én? Úgy értem egy ilyen tehetséges táncos szívesen megismerne egy olyan csodás táncost mint te! - kacsintott
- Nem is tudom. Szeretek új barátságot kötni. - próbáltam kihangsúlyozni a barátság szót.
- Akkor még találkozunk! - kacsintott. Ennek mániája a kacsintgatás? Szinte 10 percenként kacsint...
Elindultam a kocsimhoz, majd a haza vezető úton vezettem tovább. Bekapcsoltam a rádiót, mert CD-ről hallgatni számokat nem igazán volt kedvem. Éppen a Hits-et hallgattam, amikor az iPhone-omból jövő zaj jelezte, hogy SMS-t kaptam.
"Minél hamarabb találkoznunk kell! Óriási hírem van! Remélem te is örülsz majd neki és elfogadod! Egyébként felkerült a Workshopos videó. Csekkold meg!
-Nick"

1 megjegyzés: